6724 Szeged, Kenyérgyári út 11.

+36 20 289 0778

Nyitvatartási idő

Hétfő-péntek: 08:00 - 20:00* Szombat - vasárnap: zárva *bejelentkezés alapján

Hívjon bennünket

+36 20 289 0778

Hívjon bennünket

+36 20 289 0778

Nyitvatartási idő

Hétfő-péntek: 08:00 - 20:00* Szombat - vasárnap: zárva *bejelentkezés alapján

Author: globecentre

Helyes szájápolással megelőzhető a szuvasodás

3. tömés ingyen
A fogszuvasodás kezeltetését addig halogatjuk, amíg nem okoz fájdalmat, pedig félévente javasolt fogászati kontrollra járni. Ha szerencsénk van, töméssel megússzuk, de a halogatás vége foghúzás is lehet.

Ijesztő adat, hogy a magyar felnőtt lakosság nyolc százaléka teljesen fogatlan, egészséges fogsorral pedig csak fél százaléka rendelkezik. A 2004-es felmérés eredménye az 1980-as évek adataihoz képest lényegében nem változott, ezzel az EU-ban csaknem sereghajtók vagyunk.

A helyzet már a kisgyermekeknél is rossz: egy 6 éves gyereknek átlagosan négy szuvas foga van. A kezeletlen tejfog idő előtti elvesztése következtében a maradandó fogak nem a megfelelő helyre nőnek, amit később akár több százezres fogszabályzás hozhat csak helyre. Egyéves korig, illetve amíg a baba nem tanul meg öblíteni, addig nem javasolt a fogkrém használata, de a szülő mindenképpen mossa meg a pici fogát már az első fogacskák megjelenésétől kezdve.

A 12 év feletti lakosság fejenként 2,6-3,5 szuvas fogat rejteget a szájában. Ez részben helytelen szájápolási szokásainknak köszönhető: nem mosunk fogat naponta kétszer, évi 12 tubus fogkrém helyett 3-4-et nyomunk a fogkefére, amiből szintén keveset használunk. Évi 4-6 helyett csupán egyet vásárolunk.

A napközben elmaradt fogmosást az almarágcsálás nem pótolja. Rágógumi helyett inkább szájvízzel öblögessünk, fogselyemmel vagy fogköztisztító kefével tisztítsuk meg a fogközöket.

A magyarok magas szénhidrátfogyasztása nemcsak túlsúlyt okoz, hanem ez a szuvasodás legfőbb oka is. A kezeletlen lyukas fog — akár fáj, akár nem — vagy gyulladás a fogvesztésen túl számos más egészségügyi problémát is okozhat: szív- és érrendszeri betegséget, magas vérnyomást, diabéteszt, hajhullást, kopaszodást, meddőséget, vagy akár a vetélés kockázatát is jelentheti.

A fogászati kontroll és a fogkő-eltávolítás félévente mindenkinek ajánlott. A Globe Centre Fogászati Központ dentálhigiénikus és iTOP trainer munkatársa, Dékány-Tóth Bernadett nemcsak fogkő-eltávoltást végez, hanem személyre szabott szájápolási szaktanácsadást is ad a pácienseknek, amellyel a szuvasodás és az ínyproblémák megelőzhetők.

Érdemes ellátogatni egy családi állapotfelmérésre a Globe Centre Egészségközpontba, amely digitális panorámaröntgent és góckutatást is tartalmaz. A 2 főre vonatkozó ár 24 ezer forint helyett most 6 ezer forint, illetve további 3 ezer forint minden további családtag esetén.

Foglaljon még ebben a hónapban időpontot a Globe Centre Fogászati Központba, ahol márciusban minden harmadik fogtömést ajándékba kapnak a páciensek, a gyerekek pedig színes tömést is kérhetnek.

Majd jövő hónapban veszek fogkefét…

Ismerős a mondat? Nem? Pedig ez a mondat Magyarországon nagyon gyakran elhangozhat. A magyar és nemzetközi statisztikák is alátámasztják, hogy Magyarországon mind a fogászati szűrésre járás (a többiről nem is beszélve), mind a szájápolási eszközök használata messze az európai átlag alatt van. Olyannyira alatta, hogy a fogbetegségek tekintetében – korábbi felmérések tanúsága szerint – a 19 országot magában foglaló összehasonlítás alapján Európában a 18. helyen állunk.

Magyarországon évente mindössze kb. 7 millió fogkefe fogy.  A fogkefénket legalább 3 havonta cserélni kellene, mivel a szájban található baktériumok megtapadnak rajta és egy idő után használatuk nem megelőzi a bajt, hanem hozzájárul a betegségek kialakulásához. A statisztikák szerint azonban nemhogy 3 havonta, de sokan évente sem cserélik fogkeféjüket, ezzel kockáztatva egészségüket.

Mit tehetünk, hogy fogaink épségét megőrizvén szervezetünk egészségét is támogassuk?

1.A rendszeres, helyes fogmosás a kezdet.

A helyes fogmosási technika kulcsfontosságú a fogak tisztán tartásához. Ne szégyelljünk ezen a téren segítséget kérni egy dentálhigiénikustól, hiszen sok fogorvos is bevallja, hogy nem tudtak helyesen fogat mosni, amíg a tanulmányaik során a megfelelő specialista erre meg nem tanította őket.

2.Használjunk fogselymet és fogköztisztító fogkefét, szájvizet.

A fogak közti ételmaradékok eltávolítása megakadályozza a fogközti fogak közötti szuvasodás kialakulását. Ha az ételmaradék ott ragad, a fogak romlása elkerülhetetlen. A szájvíz olyan helyekre is bejut, ahova más eszköz nem, valamint a szájban előforduló baktériumok számát is csökkenti.

3.Járjunk félévente kontroll vizsgálatra, 3-6-12 havonta fogkő-eltávolításra

A megfelelő szájápolással minimálisra lehet csökkenteni a szuvasodás előfordulását, mégis időnként az a biztos, ha a fogorvos megbizonyosodik arról, hogy minden rendben van. Egy kis, kezdődő lyukat sokkal egyszerűbb és költséghatékonyabb kezelni, mint egy olyan fogat, amely gyulladt vagy már el is halt. ( Kis front fog tömése 14.000Ft, elhalt fog gyökérkezelése min.28.000Ft, üvegszálas csapos megerősítés 20.000Ft, korona fém-kerámia 40.000Ft, összesen: 88.000Ft)

A fogkő felgyülemlése a szájban sok mindentől függ, ezért mindenkinél más ütemben történik. Ennek megfelelően, valakinek elég évente egyszer eltávolíttatni, míg másnak ezt 3 havonta rendszeresen kell elvégeztetnie. Lényeg, hogy ne hagyjuk, hogy a fogkő úgy felszaporodjon, hogy ínygyulladást vagy akár idővel krónikus fogágybetegséget okozzon.

Tévhitek az implantációkkal kapcsolatban

A fogászati implantáció népszerűségének növekedésével párhuzamosan, számos tévhit is elterjedt, annak ellenére, hogy ezek valóságalapja inkább a félelmekből ered, mint a valóságból.

Mik ezek a tévhitek és a mi a mögöttük megbúvó valóság?

Az implantátum beültetése rendkívül fájdalmas

Maga a beültetés teljesen fájdalommentes, hiszen a beavatkozást helyi érzéstelenítésben végzik. A beültetés után valóban felléphet enyhébb fájdalom, ámde a tapasztalat azt mutatja, hogy a kellemetlenség nem rosszabb, mint egy egyszerű foghúzás esetén és elég enyhébb fájdalomcsillapító szedése.

 A fogászati implantáció rendkívül drága beavatkozás

Való igaz, hogy az implantáció drágább lehet, mint más típusú fogpótlások, ámde ha figyelembe vesszük, hogy ez élethosszig tarthat, nem úgy, mint a többi pótlás, amelyeket időnként cserélni kell, nem is beszélve a folyamatos kellemetlenségről, akkor beláthatjuk, hogy az eljárás összességében kifizetődő. Mivel az implantáció folyamata hosszú, ezért a költségek kifizetése is egyenletesen eloszlik és nem olyan megterhelő, mintha egyszerre kellene egy nagyobb összeget kifizetni.

Az implantátumokat gyakran kilöki a szervezet

Az implantátumok biológiailag csontbarát, anti-allergén titániumból készülnek. Ha a statisztikákat 50 évre visszamenőleg megvizsgáljuk, a fogászati implantáció sikerességi rátája 96 százalékos. A kilökődés rendkívül ritka, amennyiben betartjuk a megfelelő szájhigiénia szabályait és rendszeresen visszajárunk ellenőrzésre, a kilökődéstől nem kell tartanunk.

A fogászati implantátum csak időseknek való

A fogászati implantátum csupán a gyermekeknek nem elérhető, hiszen a beültetéshez fontos, hogy az állkapocs növekedése befejeződjön. Az implantáció akár egyetlen fog pótlására is tökéletes módszer, különösen, ha a hiányt övező fogak épek, hiszen ekkor nem kell lecsiszolni őket, nem úgy, mint a híddal végzett fogpótlás esetén.

 Szeretné pótolni hiányzó fogát, fogait? Jöjjön el Ön is hozzánk egy konzultációra! Időpontfoglalás a 06 20 289 0778-as telefonszámon!

Melyek a fogászati implantátumok legnagyobb előnyei?

Melyek a fogászati implantátumok legnagyobb előnyei?

A fogászati implantátumoknak számos előnye van, de vajon melyek azok a döntő érvek, amikért olyan sokan választják foghiányuk pótlására?

  •  Tökéletesen átveszik a hiányzó fogak funkcióját – Az implantátum sokkal jobban funcionál, mint egy kivehető fogsor. Nem billeg, nem mozog, ugyanúgy működik, mint eredeti fogunk. – Újra tudjuk élvezni kedvenc ételeinket!
  •  Fogpótlás készítésekor nem kell lecsiszolni a hiányt határoló ép fogakat – Híd készítésekor a foghiányt határoló fogakat le kell csiszolni, hiszen azokra rakjuk a koronákat melyek a közöttük ülő műfogakat tartják. Ez abban az esetben a legrosszabb, ha ezek fogak még teljesen épek. A korona ugyanis megrövidítheti életüket. – Ép fogaink sokkal tovább épek maradnak!
  •  Élethosszig tarthatnak, ha odafigyelünk a szájhigiéniára – Az implantátum azért is előnyös, mivel ha ínyünket és fogainkat megfelelően ápoljuk és rendszeresen eljárunk az ellenőrzésekre, akkor akár életünk végéig is velünk maradhatnak. – Nem kell lecserélni, mint a hidakat, életünk végéig velünk maradhatnak!
  •  Esztétikai szempontból is tökéletesek – Maga az implantátum ugyan titániumból készül, de a rákerülő koronát készíttethetjük fém-kerámiából vagy akár prettau-ból is, amely annyira hasonlít egy eredeti foghoz, hogy ránézésre senki nem mondja meg, hogy nem egy eredeti fogat lát. –  Senki nem tudja megmondani, hogy nem az eredeti fogainkat látja!
  •  Megállítják a csont sorvadását, megőrizve az arc vonalát – A kiesett fog alatt a csont folyamatosan sorvad. Ez egy idő után megváltoztatja az arc alakját, hiszen az beesetté válik. –   A beesett és eltorzult arc helyett újra jól ismert tükörképünk fog szembenézni velünk!

Szeretné pótolni hiányzó fogát, fogait? Jöjjön el Ön is hozzánk egy konzultációra! Időpontfoglalás a 06 20 289 0778-as telefonszámon!

Mi történik, ha kihúznak egy fogat?

Amikor egy fogorvos eljut oda, hogy egy fogat kihúzzon, valószínűleg számos kezelésen túl vagyunk már és örülünk, ha megszabadulunk problémánk forrásától. Pedig ekkor kell csak igazán előre gondolkozni és jól tervezni.

Amikor egy fogat kihúznak, a hiány a környező fogakra is hatással van. A foghiányt körülvevő fogak idővel megdőlnek és a szemközti fog helyzete is megváltozik. A foghiány alatt lévő csont pedig elkezd sorvadni. Ez nemcsak esztétikai szempontból hátrányos, hanem befolyásolja a rágást és azon keresztül az emésztést is.

Mi történik, ha a csont elkezd sorvadni? Idővel megváltoztatja, eltorzítja az arc egész szerkezetét.

Ha a csont túlságosan elvékonyodik, az implantáció bonyolulttá válik, szükséges lehet a csontpótlás, ami nemcsak megdrágítja a folyamatot, hanem hónapokkal meg is hosszabbítja. Ha a csont egészen elsorvadt, akkor lehetetlenné válik a csontpótlás és ezáltal az implantáció is. Ilyenkor a kivehető fogsor marad az egyetlen lehetőség.

Foghúzás után 6 hónapon belül érdemes a hiányzó fogat pótolni, ugyanis ekkor még elkerülhető a csontpótlás.

Krónikus fogágybetegség – A csendes gyilkos

Parodontológia

Krónikus fogágybetegség – A csendes gyilkos

A fogágybetegség az a betegség, amiben a népesség közel 90%-a szenved, a többség mégsem beszél vagy tud róla eleget. A legtöbben a betegséget az ínyvérzéssel vagy ínysorvadással azonosítják, pedig az igazság az, hogy ennél sokkal többről van szó. A legújabb amerikai kutatások szerint a szájüregi baktériumok okozta gyulladások az egész szervezetre hatást gyakorolnak.

Mi is az a fogágybetegség?

A fogágybetegséget a foglepedékben megtelepedő baktériumok okozzák. A foglepedék hosszabb idő után fogkővé alakul, melyben a baktériumok továbbélnek. A betegség enyhébb formája a fogínygyulladás, amelynek során az íny duzzadt, sötét-vöröses, lilás árnyalatot vesz fel, fogmosás során pedig gyakran vérzik. Ez az állapot azonban még visszafordítható.

A betegség következő fázisa az, amikor a gyulladás a mélyebb szövetekre, majd a csontszövetre is átterjed, ezt nevezzük fogágybetegség. Ennek következtében a fogak kezelés nélkül előbb-utóbb kiesnek.

Mik a fogágybetegség következményei?

A fogágybetegség kétféleképpen is hatással van szervezetünkre. Egyrészt a szájban a fogak elvesztéséért tehető felelőssé, amelynek nemcsak esztétikai következményei vannak, hiszen a foghiány befolyással van a beszédre, a rágásra és ezen keresztül az emésztésre is. Ezeken kívül rossz szájszagot, fogínyvérzést, fogínysorvadást is okoz, illetve és mozgó fogakkal is számolni kell. Másrészt a szájban az íny alatt megbúvó tetemes mennyiségű baktérium a véráramba bejutva a test különböző pontjaira eljutva okozhatnak gyulladásos folyamatokat. Ezek pedig megnövelhetik számos olyan betegség kialakulásának kockázatát, mint például a kardiovaszkuláris betegségek, vagy befolyással lehetnek a 2-es típusú diabétesz kontrollálására és többek között a koraszüléssel is kapcsolatba hozhatóak.

Mik a kockázati tényezők?

A fogágybetegség kialakulásának leggyakoribb oka a szegényes szájhigiénia és a dohányzás. Ezeken kívül a csontritkulás, a különböző betegségek és sokszor az azokat kezelő gyógyszerek, de genetikai okok is közrejátszhatnak a betegség kialakulásában. A fogkőképződés nem feltétlenül annak függvénye, hogy ki milyen gyakran és alaposan mos fogat. Vannak, akik hajlamosabbak rá, és vannak, akik ritkábban szorulnak arra, hogy fogkő-eltávolításon vegyenek részt.

 

Hogyan tudjuk megelőzni?

A megelőzés mindig egyszerűbb és kifizetődőbb a betegség kezelésénél. A megfelelő szájhigiénia, a helyes fogmosási technika, a fogselyem rendszeres használata sokat segít a megelőzésben. Ezeken kívül a rendszeres, dentálhigiénikus által elvégzett tisztítás is rendkívül fontos. Annak függvényében, hogy ki mennyire hajlamos a fogkőképződésre, 3-6 havonta szükséges a fogakat alaposan áttisztítani, hiszen a különböző fogkrémek és szájvizek is csak abban az esetben fejtik ki hatásukat, ha azokat fogkőmentes fogakon használjuk.

A fogágybetegség kezelése

Ínygyulladás esetén egy alapos fogkő-eltávolítás az, amely a folyamatot visszafordíthatja, illetve a kezelés utáni rendszeresen és helyesen végzett fogápolás is nélkülözhetetlen.

Ha a folyamat elérte a visszafordíthatatlan státuszt, az állapot akkor is kezelhető. Első körben a fogakat egészen a gyökerekig letisztogatják, úgynevezett mélytisztítást hajtanak végre. A későbbiekben szükség lehet kisebb sebészi beavatkozásra is, azoknak a mélyebb részeknek a kitisztítására, amelyek az első módszerrel nem érhetőek el. Ha a páciens elérte ezt a fázist, akkor a későbbiekben rendszeres, gyakori kontrollra van szükség, hogy a betegség visszatértét meg lehessen akadályozni.

Ahogy látjuk, a fogágybetegség egy olyan állapot, amely megelőzhető, így sok gondtól és költségtől kímélhetjük meg magunkat. Akkor sem kell azonban kétségbe esni, ha valaki a leírás alapján magára ismer, hiszen a betegség továbbhaladását meg lehet akadályozni és egészségünk érdekében meg is kell akadályozni.

Foglaljon most időpontot egy konzultációra a 06 20 289 0778-as telefonszámon és bizonyosodjon meg róla, hogy Ön nem szenved ebben a betegségben; ha pedig Ön is érintett, mi erre a problémára is megoldást tudunk nyújtani!

Szeretettel várja Önt is a Globe Centre csapata!